Első Fejezet

Első Fejezet.

Van egy hely, amit mindenki elkerül. Van egy környék, amitől mindenki fél. És vagyok én, aki itt lakik. Az utcáinkat drogdílerek, és bandatagok lepik el nap, mint nap, és a rendőrök nem tesznek semmit, mert még a kocsiból sem mernek kiszállni. Féltik az életüket. Senki nem hibáztatja őket. A házak, mind egyformák. Minden iskola ugyan olyan, ez itt nem az elit negyed, mindenki úgy él meg, ahogy tudd. Nincsenek flancos kocsik, és, ha mégis abban biztos lehet az embert, hogy nem rég kötötték el. Nincsenek gazdag iskolák, ahol az aranyvérűek ugyan olyan ruhában jelennek meg. Itt a sulik lerobbantak, és romosak. Az ajtókban őrök állnak és vizsgálják át a diákokat, hogy semmi fegyvernek látszó tárgyat ne vigyenek be. Az előírásra itt mindenki köp nagy ívben. Hogy miért? Mert nincs, aki parancsoljon, és aki nem védekezik, az meghalt. Egyszerű a szabály, üss elsőnek, vagy véged. Aki nem tör ki innen, azt elnyeli a süllyesztő, és az itt tartózkodok kilencven százaléka így jár.

De, ha az ember belegondol nem is olyan rossz itt az élet. A csajok könnyen kaphatók, és nem kell vele törődnöd, hogy mi lesz holnap. Mindig egy napot kell túlélned. Mindig a mát.

Az órákra nem kell oda figyelned. A társaid úgy sem hagyják. Most is, ahogy végig néztem a termen, nem látni a tanárt, mert már kimenekült.

Ismét egy büntetéssel telt nap. Nem nagyon foglalkozok már az ilyennel. Azt az öt percet várom, hogy kiszabaduljak innen, és mehessek a haverokhoz, akik a kosárpáján várnak rám.

A fejem mellett elrepült valami, és felkaptam, hogy az ölemben ülő lány mellett elnézzek. Hanna-t ma szedtem össze a folyosón, hogy egy gyors numerára elcsaljam, de a kapuban elkaptak minket. Már nem kérdeznek, csak írják a neved, és jöhetsz is az alaksorba, hogy elüsd a délutánod. Hanna haja a nyakam cirógatta, ahogy csókolgatott, és próbált felizgatni. Nem az ő hibája, hogy nem ért el nálam semmit vele. Nincs bajom vele, de nagyon nem ő az akit akarok. Mint mondják. Sötétben, minden tehén egyforma, de itt fényben, már nagyon nem hasonlít senkire.

Biccentettem Adolfonak, hogy mondja mi a bánata. Ő is egy olyan haver, akivel elütöm az időt, ha nincs jobb, de ha a folyóson találkozunk csak párszót váltunk. Az egyik banda tagja, és ezt nem is tagadhatja. A nyakán van a jelük. Én nem tartozom sehova, és ezért minden nap meg is kapom a magamét. Szabad préda vagy a bandatagoknak, ha csak nem spannolsz le egy-kettővel.

Adolfo, Hanna felé biccentett, és féloldalas vigyort mutatót felém. Megforgattam a szemem, és mennyezetre néztem, hogy már nagyon is unom a csajt.

Hanna felfelé haladt a nyakamon, és én szépen eltoltam magamtól, hogy fejezze be a hülyeségét. Rám vigyorgott a telt ajkaival, és inkább ficánkolni kezdtem, hogy álljon fel.

Abby bepisszegett az ajtón, és arra kaptam a fejem. A tizenhét éves lány egyidős velem, és a szomszédom. Akár a húgom lenne, azon kívül, hogy a húgomnak nem hagynám azt amit neki. Barna haja előrehullott és ezzel egy kis angyalt formált az arcából. Sötétbarna szemei összeszűkültek, ahogy meglátta az ölemben a lányt, és fintorogni kezdet, amitől felnevettem. Hirtelen beesett az ajtón, és mögötte megjelent a tanár.

– Miss Abby. – mosolygott le rá. – Maga is ide akar kerülni? Megint?

– A tanár úrból elég volt tegnap. – felelte, és felugrott, hogy lesimítsa kicsit rövid szoknyáját. – Csak Wesley-ért jöttem. Lejárt a büntije.

– Még van két perc. – felelte a tanár úr.

Hátra vetettem a fejem és hangosan kifújtam a levegőt. Még két perc, és szabad vagyok. Holnapig. Biztosra vesszem, hogy holnap ismét itt fogok ülni, a többi tízen pár barommal, akiket leküldenek.

– Ugyan tanár úr. – hallottam a hangját, és elmosolyodtam. – Lekéssük a táncórát.

Abbyre kaptam a szemem, hogy milyen hülyeségeket hord ez itt össze, de ő csak a tanárt győzködte, aki az órájára nézet. Intett nekem, és őrömmel hagytam magára a kis csajt,

– Kösz tanbá. – mondtam, ahogy megfogtam Abby derekát, és kezdtem kifelé vezetni.

– Megvagyok elégedve vele, hogy táncra jártok. – állított meg minket a hangja. – tíz perc múlva kezdünk.

Abbyvel összenéztünk, és behunytam a szemem.

– Más hazugságot nem tudtál kitalálni? – kérdeztem, és mögöttünk kitört a hangos nevetés.

– Bocs, csak ez jutott az eszembe, hogy a hülyéket láttam a folyóson.

– Ha nem akartok a héten is itt lenni, ajánlom, hogy jelenjetek is meg.

– Akkor inkább írjon be. – feleltem és a falnak dőltem. – Nem fogok egy csapat idiótával ugrálni.

– Nem csak ugrálnak. – mondta, ahogy összeszedte a holmiját. – Érdemes benézni.

Kilökte az ajtót, és a büntetésnek vége lett. Megcsaptam Abby tarkóját, aki hasba könyökölt, és intett a folyosón lévő társaság felé, hogy csak félóra, és megússzuk a büntetést, de nekem nem volt szándékomban azt az időt a tanoncokkal tölteni. Adolfo a kezét maga elé tartva imitálta a keringőt, vagy legalábbis valami hasonlott, és hangosan nevetett. Visszafordultam a csapathoz, hogy ne is lássam. A tömeg mögött idegenekre figyeltem fel, akik nem a mi sulinkba járnak. A szőke lányon valami egyenruha volt, és egy vele szembe állóval beszélgetett. Mind a kettőn látszott, hogy foglalkoznak a külsejükkel, és az alakjukkal. Még mi itt L.A lepukkant negyedében az utcákon lévő dolgokat használjuk fel, hogy jó kondiban maradjunk, addig ők biztos, hogy puccos kondikba járnak, és diétáznak. Nekünk ilyenre nincs gondunk, örülünk, ha étel kerül az asztalra.

– Mennem kéne dolgozni. – néztem a többiek után, akik eltűntek a lépcsőn.

– Ugyan, egy jót röhögünk.. Fogta meg a kezem Abby és húzott a társaság felé.

A vegyes társaság felénk kapta a fejüket, ahogy hangosan szíttam a lányt, mindennek elhordva, és ő felkacagott erre.

– Mi van, nem láttatok még büntetésben lévő embert? – kérdeztem a legfenyegetőbb hangom elővéve,

A tanár megjelent mellettünk és az ajtó felé intett, hogy beléphetünk a terembe.

– Ezért olyat teszek veled, amit magam is megbánok. – mondtam Abbynek, aki még jobban vihogott.

Gyerek korunk óta ígérem neki, de úgy tűnik be is kéne tartanom már.

Belépve a többiek után, a tanár zárta a sort, hogy még menekülni se tudjunk. A teremben hosszú üvegfal, és parketta. Felvont szemöldökkel néztem körbe. Csoda, hogy ez még éppen van a suliban. Minden termünk romokban hever már, itt meg minden olyan, mintha új lenne. A sarokban egy állványon magnó, a másikban hangfelszerelések, amik nem olcsónak tűntek. Elgondolkoztam, hogy mennyit is kapnák azokért az utcán. Egy jó darabig lenne, mit haza adnom.

Négy fiú a felszerelésekhez léptek, és felvették azokat, az egyik a dobok mögé ült, és ütögetni kezdte, hogy hallja, hogy is szól. Ahogy hallgattam behunytam a szeme, hogy az akusztikára figyeljek. Minden tökéletesen volt. Másodállásban egy kis bárban takarítok, és a tulaj néha megengedi, hogy az ottani gitáron játsszak. Jól megy, de nem vagyok egy zenei művész.

Neki dőltem a falnak, és figyeltem, ahogy a diákok a zene ütemére kezdenek lépkedni. Arra számítottam, hogy csacsacsázni vagy keringőzni fognak, de ehelyett, olyan lépéseket mutattak be, amit az utcán vagy a discokban. Abby mozogni kezdett, és elmosolyodtam. A csajnak ez nagyon is jól meg, a teste úgy mozog, mint egy kígyónak, nem csoda, hogy mindenki vele akar lenni. Nyúlik, mint a rágó.

Még a többiek egy begyakorolt táncot tanultak, mi saját magunkat szórakoztattuk a terem végében. Abby a kezemért nyúlt, és a zennére ugrált, engem is rángatva. Magamhoz rántottam, a térdem behajlítottam, a lába közé léptem, és olyan szorosan simultam hozzá, ahogy csak tudtam. A csípője ringani kezdett, és én követtem az ütemet, olykor előre lökve. A kezeit felfelé húztam, és a nyakamba tettem, Az oldalán lefelé haladva, és a seggét megszorítottam, a lábam feljebb emeltem, hogy ráüljön, és ezzel oldalra tudjam dobni. Hátrafelé csúsztattam a lábam, távolabb kerülve tőle, majd magam felé húztam, és ő megpördült a seggét nekem nyomva. A kezem végig húztam a kezén, még ő guggolásig riszálta magát, felrántottam, és a mellkasához téve a kezem, megpörgettem. A szívverését utánozva emelgettem centikkel a bőre felett tartva a kezem, és ő követte az mozgását. Hirtelen felegyenesedett és imitálva, hogy ellők megtolt. Hátráltam tőle, és kibújtam a pulóveremből a földre dobva, és figyelve, hogy ringatózik az ütemre, ami egyre csak gyorsult. Oldalra fordulva, és felemelt kézzel kezdte a csípőjét mozgatni. Futásnak indultam, mögötte becsúszva, megfeszítettem a vádlim, és felegyenesedtem, körbe jártam, mint egy kiéhezett férfi, még ő csak kellette magát nekem. Magam felé rántottam, és ismét vele mozogtam. Az egész egy harccá lett köztünk, és egyre jobban feltűzet, ahogy nekem dörgölődzőt. Felém fordult, és a derekamba kapaszkodva, ismét lefelé haladt, a seggét kinyomta, és ellökött. A hajamba túrtam, úgy tettem, mint aki már nem bírja tovább, ha nem kapja meg a csajt. Egy erotikus mozgásba ment át. Ledobtam magam a csúszós parkettára, és felé haladtam, mintha csak sétálnék, a kezeimmel tolva magam. Abby felkacagott, és hátrálni kezdet, magán végig simítva a kezeit. Előtte ismét felegyenesedtem, ellökve magam a földtől, megfogtam a derekát a melle felé simítva a másik kezemmel, és hátra döntve megpördültem vele.

A szemem előtt megláttam, az osztályt, ahogy minket figyelnek, a fiúk vigyorogva zenélnek, és felegyenesítettem Abby-t. A társaság szinte tátott szájal néztek ránk. Abby füléhez hajoltam, és belesúgtam, hogy tűnjünk el.

– Kösz az órát tanbá, de nekünk mennünk kell. – vettem fel a pulóverem, elkaptam a lány kezét, és kifelé kezdtem húzni.

– Wesley! – kiabált utánunk, ahogy kiléptünk, és mi nevetve kezdtünk el futni a lépcső felé.

Nem tagadom, hogy túlságosan is élveztem Abby táncát. A csaj nagyon is tudja, hogyan korbácsolja fel a férfi nemet. Annak ellenére, hogy a húgomnak tekintem, ha tovább fojtatódott volna ez a tánc, lehet, hogy rámozdulok, a fülébe disznóságokat súgva, mit is tudnák vele kezdeni.

Kifulladva álltunk meg az ellenőrző kapunál, és intettünk a két őrnek, hogy szevasz.

Abby átkarolta a derekam. A pulóverem a vállamra dobtam, és indultunk haza.

A folyosón már hallottam, ahogy a szüleim ismét veszekedésben törtek ki valami milyet, és már azon gondolkoztam hova is mehetnék, hogy ne kelljen itthon maradnom. Abby szomorúan nézet fel rám. Nagyon is jól tudja, hogy ez milyen. Az ő szülei sem mások. Kinyitotta az ajtajukat, és behúzott, hogy náluk legyek, még a kedélyek lecsillapodnak otthon. Anyám már hozzá szokót, hogy nem vagyok otthon, és nagyon jól tudja, hogy Abby mindig velem van, nem hagyja, hogy bajba keveredjek. Ha keresni kezdene, ez az első hely, ahova bekopog.

A szűk kis helyen a szobája felé kezdet húzni. Az anya a konyhában állt, és ránk mosolygott, ahogy elhaladtunk mögötte, és beköszöntünk neki. Az ágyra rogytam, figyeltem, ahogy halkan bezárja az ajtót, hogy a testvérei ne tudjanak bejönni. Bekapcsolta a kis magnóját, és felém indult.

– Ez valami fantasztikus volt. Komolyan többet kéne együtt táncolnunk.

– Nem hiszem. – borultam hátra elnyújtózkodva a kis ágyon.

Abby felmászott rám és a hasamra ült. Ez nálunk már természetes mozdulat, szinte már megszokott, hogy így viselkedünk.

– Desmond szakított velem. – mondta nagyon halkan. – Azt mondta, hogy nem vagyok neki elég jó.

Ráncolni kezdtem a homlokom. Nem sokáig voltak együtt, nem hiszem, hogy egy hónapig tartott az egész, de Abby arcát elnézve, fáj neki az egész. Lemerem fogadni, hogy inkább a fiú szavai, mint, hogy elhagyta.

– Egy fasz. Nem tudja mit veszített. – morogtam, és felhúztam a térdeim, hogy neki tudjon támaszkodni, a cipőim lelöktem a lábamról, és kényelembe helyezkedtem. – Fogd fel, hogy legalább nagyobb esélyed van megtalálni az igazit. – próbáltam vigasztalni.

– Én megtaláltam, de nem kellek neki.

– Akkor ő is egy fasz. – vágtam rá. Felnevetett, és a mellkasomra csapott. Elkaptam a kezeit, és az ujjai közé fűztem az enyémeket.

– Én elakarok járni a táncra.

– Minek? Ab az egy hülyeség.

– De te is élvezted.

– Inkább elviszlek buliba. – Abby mocorogni kezdett, és lejjebb csúsztam, ahogy rossz helyen ült, és dörgölni kezdett a farmer. Rámnézett és elmosolyodott. – Mi van? – kérdeztem

– Semmi. – mosolygott tovább.

– Mit nevetsz? – csikiztem meg az odalát. Előre borult, ahogy elkapta a kezeimet. Hagytam, hogy az ágyhoz szorítsa. Mozgatni kezdte a csípőjét, és vihorászott. – Ez aljas dolog. – emeltem meg a kezem, és feltoltam, hogy újra kiegyenesedjen. – Ne méregess.

– Csak piszkállak. – vonta meg a vállait. – Ne nézz így rám.

– Hogy?

– Semmi. – vihogott fel újra. – Veled minden olyan könnyű. Tudom mire gondolsz, és milyen vagy.

Elnevettem magam. Persze, hogy tudja, hisz együtt nőttünk fel.

Órákig ugyan abban a pózban beszélgettünk és nevetgéltünk. Majd, mikor az anya kopogott be, hogy már nyolc óra is elmúlt, indultam haza, hogy megnézzem mi a helyzet. Elszomorodtam, ahogy benyitottam, és rájöttem, hogy semmi változás. Anyu és apu ugyan úgy morogtak egymásra. Bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtómat. A fülembe dugtam a fülhallgatóm, hogy ne halljam a vitájukat, és próbáltam elaludni. Nem nagyon foglalkozom ilyenkor azzal, hogy lefürödjek. Mindig hajnalban járok, mikor mindenki még alszik. Kerülöm a családot, amikor csak lehet, így nincs ok, amibe beleköthetnek. Nem szólhatnak a hajam miatt, ami már hosszabb a kelleténél, a ruháim miatt, amik már kopottak, a szabad szám miatt, mert csúnyán beszélek, és legfőképp, nem verik a fejemhez, hogy kikel lógók már megint.

Hajnalban csináltam magamnak egy szendvicset, és a húgomnak is, majd csendben kilógtam, hogy ne kelljen a családdal találkozni. A falnak dőlve vártam Abbyre, Nem sokkal utánam lépet ki az ajtajukon. Átkaroltam a vállát, és elindultunk lefelé a lépcsőházban. Az utcán még sötét volt, és a lámpák fényében láttunk a párát, ahogy a köd ránk ereszkedik. Mellettünk az autók sietősen száguldoztak el, és nem is foglalkoztak velünk. Az utca végében lövések dörrentek el, és Abbyt a földre rántottam. Ahogy az autó tovább állt, felrántottam, és futásnak indultam, hogy minél távolabb legyünk, az egésztől. A bandaháború itt mindennapos, és jobb nem belekeveredni. Ab hisztérikusan magyarázta, hogy segítenünk kellene, mert mi van, ha valaki életben maradt, de nagyon jól tudtam, hogy senki nem élte túl, és csak rémálmokat okozna neki a halottak látványa. A szirénák felerősödtek, és megálltam, hogy sétáljunk, mint akik semmit nem is vettek észre. Annak ellenére, hogy nagyon is jól tudta Abby mi folyok az utcán, ő még segíteni akart, amivel lehet, hogy a saját halálát is okozná.

Magamhoz szorítottam, ahogy halkan sírni kezdet az ijedségtől. Elmagyarázhattam volna neki az érveim, hogy hülyeséget tettünk volna, de semmi értelme nem lenne. Ebben sosem fogunk egyet érteni.

Felszálltunk a buszra, és indultunk is, hogy még egy napot éljünk túl az iskolában.

Abby nem szólt semmit egész nap, csak bámult maga elé, és irkált, vagy rajzolt. Szünetben megláttam az egyetlen lányt, akit soha nem felejtek el. A háta mögé léptem, és a kezeimmel bekerítve a szekrényhez szorítottam.

– Latia – leheltem a nyakába a nevét.

Latia-val úgy vagyunk, mint kutya a macskával. Nem férünk meg egymás mellett, de a szex piszok jó vele, és ez az ami hozzávonz. Az itteni lányok fel sem érnek vele. Mexikói vonásai, pedig csak hab a tortán.

– Wes. – kacagott fel, és a könyvét a szekrénybe téve felém fordult. – Mit szeretne a nagyfiú? – incselkedett velem, az ujját a nadrágszíjamba akasztotta.

– Ha te azt tudnád. – csókoltam meg a nyakát. – Lépjünk le. – suttogtam.

– Most? Később lehet róla szó. – tolt el magától.

Hátrébb léptem, és otthagytam nem is felelve neki. Ha akar valamit utánam jön, ha nem akkor feleslegesen is téptem volna a szám. Kinéztem az ablakon, ahogy a másik terem felé haladtam, és a tömegben megláttam Abby-t, ahogy Desmond ráncigálja, és erőteljesen gesztikulál. Félrelöktem mindenkit, ahogy futásnak eredtem, hogy minél előbb Abby mellett legyek. Nem tudom min ugrottak össze, de abban biztos vagyok, hogy a lány nem akar a fiú közelében lenni. Kivágtam az udvarra vezető ajtót, és az ordibáló páros felé indultam, hátra rántva mindenkit törtem magamnak utat. Megfogtam a fiú vállát, és magam felé fordítva, már ütöttem is. Nem kérdeztem, hogy mit akar a lánytól, csak lesújtottam az öklömmel, és rugdosni kezdtem, ahogy földre került. Abby elém állt és sírva kezdet tolni, hogy minél messzebb kerüljek a fiútól, mielőtt agyon verem.

– Kibaszottul ajánlom, hogy ne érj még egyszer hozzá. – mutogattam neki Abby válla felett.

– Tied lehet a szűz ribanc. – köpött a földre.

Félrelöktem Abbyt, és ismét neki ugrottam a gyomrába térdelve. Abby sikítozni kezdet, hogy fejezzük be. Desmond lendítette a kezét, és halántékon csapott. A melegség végig folyt az arcomon, és tudtam, hogy megint felrepedt a szemöldököm. Alig kezdett varasodni, már ismét felszakadt. Elkaptam a fejét, és a térdem lendítettem felfelé. Az orra hangos reccsenéssel tört el. Ha életben akarsz maradni a farkasok közt, érdemes oda figyelni, hogy az előző verekedésben téged, hogy is ütöttek ki.

A fiú térdre rogyott, és az orrához kapott.

– Ezért megdöglesz.

– Állj sorba buzi.

Elhátráltam tőle, és Abby felé nyújtottam a kezem, nem is figyelve, hogy merre van. Az ajtó felé haladva, az igazgatóba ütköztünk, aki elkapott, és az őrök felé mutatott, hogy szívesen látnának vendégségbe. Megint egy büntetéssel telt nap.

Abby végig a derekam fogta, még az igazgató ordibálásban tőrt ki, hogy milyen felelőtlenek vagyunk, hogy az erőszak nem megoldás, és jött a megszokott szöveg.

– Büntetés.

– Wesley és Abby büntetését bízza rám. – szólalt meg mögöttünk egy férfi hang, és arra fordultunk.

– Király. – sóhajtottam fel, ahogy a tánctanár állt ott. – Simon bá, ha nem gond jobban szeretném az igazgató úr büntetését. – Az igazgató elmosolyodott, és rábólintott, hogy Simon adja ki a büntetésünk. Elindultam kifelé, a vállam a tanár vállának löktem, és halkan mondtam. – Felejtse el, hogy ugrálni fogok magának.

– Lent találkozunk büntetés idő alatt. – szólt utánunk.

A társaság nem változott előző nap óta, ugyan az a banda várta a tanár úr érkezését.

A falnak támaszkodtam távol tőlük, és Abby a lábam közé állva vizsgálta a betapasztott szemöldököm.

– Lett még egy szexepiled.

– Frankó. – morogtam és a derekánál húztam magamhoz. – Jól vagy?

– Ezt én kérdezhetném. – mosolygott rám.

– Sziasztok.

Mind a ketten a fiú felé fordultunk, aki a gitáron játszott tegnap, és ránk mosolygott, a tökéletesen fehér, egyenletes fogaival. A ruházata a lányokéra hasonlított, amibe ezüst színű cérnával hímezték bele az iskolájának emblémáját. Nem a környékünkről való, azt azonnal lelehetett vágni. Csak úgy nem megyünk oda, egy társasághoz, ahol látszik a fiún, hogy verekedésből jött.

Felvontam a szemöldököm, ami eltűnt a hajam alatt, és a fiúra meredtem, hogy folytassa, mi a francot is akar pontosan.

– Szia. – köszönt Abby, ahogy a fiú csendben maradt.

– Tegnap fantasztikusak voltatok. – tört ki hirtelen a fiúból. – Melyik táncsuliba jártok?

Abbyvel felnevettünk. Kékvérűek. Egy marék elkényeztettet szarházi közé csöppentünk.

– L.A utcái. – feleltem.

A fiú elgondolkozott, majd megszólalt. – Nem hallottam még róla.

Nem tehettem róla, hogy kiröhögtem. Szerencsétlen hülye. – Wes. – tartottam felé az öklöm. A fiú ránézett, és lassan felém tartotta a kezét, és én hozzá érintettem az enyém.

– Jarrett. Ők meg a banda többi tagja. – intett a háta mögé. – Harry, a nagydarab dobosunk. A színtisünk a raszta hajú, ő Masson, és a másik gitáros, az a fonott vörös hajú. Chad.

Intettem nekik, és a tanár úr jelent meg lefelé haladva a lépcsőn.

– Megjött a sintér. – mondtam, ahogy ellöktem magam.

– Simon a legjobb tanár. Szerencsések vagytok.

– Nem sok időt voltál még vele. – mondtam, és Abby kezét megfogva vártam, hogy kinyissák az ajtót.

– Mióta vagytok együtt? – intett a fiú a kezünkre, és kissé megszeppenve gyorsan hozzátette. – Ha csak nem titok.

– Gyerekkorunk óta. – nevetett Abby, és elhúzott a fiútól, ahogy ugrálni kezdett, várva, mikor tudd újra ringatózni a zenére.

A teremben hátul maradtunk. Semmi kedvem nem volt az ugrabugrához, még akkor sem mozdultam, mikor a tanár rám parancsolt, hogy mozduljak meg. Csak figyeltem a táncosok szerencsétlenkedését, és, hogy Abby, hogy ringatózik az ütemre. Az óra lassabban telt, mint bármi más, és a hetemet ezek közt kellett eltöltenem. Folyamatosan a falon lévő órát figyeltem, ami nem is akart mozdulni. A banda, hol rám nézet és Abbyre, hol csalódottan a táncosokra, akik folyamatosan azt az egy lépést gyakorolták.

Földre le, forgás, felugrás. Pörgés, ugrás, előre lépés kettőt, vállmozdítás, és dobogva fordulás. A fiúk lent maradtak, még a lányok csípő mozdulattal forogtak körbe. Az egész jól állt volna össze, ha oda figyelnek egymásra. Ehelyett mindegyik csak a saját ütemét számolta.

Biccentettem Abby felé, aki a lányok lépéseit figyelte és utánozta. Mikor már sokadszorra kezdték el ugyan azt, elegem lett. Nem lehetnek ennyire szerencsétlenek. Mi csak figyeltük, de már tudtuk a lépéseket.

Megfogtam Abby kezét, és a terem közepe felé kezdtem pörgetni, majd megfogtam, hogy megálljon.

– Gyorsabban Jarr. – mondtam a fiúnak, és távolabb léptem Abbytől.

A tükör felé fordultunk egymás mellett, és előre hajolva kezdtük a koreográfiát.

Előre léptünk kettőt, oldalra egyet, a fejünk a másik irányba fordítottunk, Abby a csípőjét mozgatva lépkedett oldalra, még én a vállam, és a fejjem. Összecsaptuk a tenyerünk, és hullámozva perdültünk meg, hogy most Abby hátát lássam. Körözve mozgatta a csípőjét, még a teste ringatózott. A parkettára dobtam magam, és mint a fiúk a karommal lökve magam haladtam felé, de a végén kinyomtam a mellkasom, és felugrottam. Abby a magasba emelte a kezét, még közbe járt, és én a szememmel követtem. Mellém érve, ismét csapott a tenyerével, és oldalra lépkedve ringat magét. Mögötte hozzá simulva követtem, hátrébb léptem, és hátra szaltót csináltam, a lány csodálkozó arcot mutatott, majd legyezni kezdte magát a kezével. A vállam mozgatva tártam szét a kezeim, és hívogattam az ujjaimmal. Abby kígyómozgást mutatott be, és úgy ringott, mint még soha, a kezeit a mellén végighúzva haladt lefelé, majd mintha magához érne, haladt a combjaihoz. A szemem elkerekedett, mikor a térdeit széthúzva ment le guggolásba, és a seggét kitolva egyenesedet fel. A számat kitátottam, és legyintettem a kezemmel.

A fantáziám, azonban nem felejtette el, és csak azon lovagolt, hogy mit is mutatót.

A felső testem mozgattam, ahogy felé haladtam, és ő nekem simult, a csípőjét ismét ringatva. Lökött egyet a seggével, és hátrébb állva úgy tettem, mintha kosárra dobtam volna. Abby ismét csapott a tenyerével, hogy stílus váltás, és a tükörféle fordulva, kezdtük, azt amit a többieknek kellett volna. Lementem a földre, még Abby állva haladt előre, fordultam, és felnyomtam magam. Háttal a többieknek, lépkedtünk visszafelé, és a vallunk előre nyomva csaptuk össze a kezünk. Addy felém fordult, és gyors léptekkel, a kezét végig húzva a mellkasomon került meg. Ismét előttem állva hátralökőt, és én elterültem a földön nem mozdulva.

Felültem és a tanár felé fordultam. – Ha a kékvérűek, ezt megcsinálják, és nem csak szerencsétlenkednek, majd ide fogok járni. Addig találkozunk az elzáráson.

Felálltam, és elindultam a terem ajtó felé, és megálltam, ahogy Abby nem jött utánam.

– Abby! – szóltam rá. Körbenézet, és elkapta a tekintettét. Horkantottam egyet, ahogy lecserélt egy marék elkényeztetett gyerekre. – Amúgy is van jobb dolgom.

Becsaptam az ajtót, és a falba ütöttem a keserűségtől, hogy a legjobb barátom inkább ugrál, mint, hogy velem legyen.